Posts Tagged ‘koncept’

Mánia

Tuesday, June 24th, 2008

Nincs mese, engem is magával ragadott a napjainkban oly’ divatos tervezési felfogás: a “ha-nem-tudsz-mivel-kirukkolni-akkor-tegyél- bele-USB-t”. Tény, hogy ezek között azért szép számmal akadnak valóban hasznos és jópofa jószágok, szerény véleményem szerint azonban túlnyomú többségben vannak a haszontalan, látványnak is gagyi termékek. Na persze relatív olcsó áron rá lehet ezeket a kis mütyürkéket sózni a népre, merthogy milyen “cukik, viccesek, dizájnosak ( ettől a szótól a nemlétező szőr is feláll a hátamon). Ennyit a gerjesztett igényekről a haszontalan porfogók iránt. Lehet mazsolázni és egyetérteni vagy nem egyetérteni. Ezek előtt “tisztelgek” a következő elképzeléssel:

USB parkolóóra EME pályázat

USB parkolóóra EME pályázat

USB parkolóóra EME pályázat

USB parkolóóra EME pályázat

Lassan leadási határideje van az EME pályázatának, előtérbe kerültek a nem egészen komplett ötleteim. A többit júli. 10. után teszem közszemlére.

BMW ismét nagyot alkotott…

Tuesday, June 17th, 2008

Hol is kezdjem, össze kellett kaparnom az állam, (ha nem is kiskanállal) de ez elég ütősre sikeredett a BMW részéről. Sokat nem szeretnék elárulni a dologról, mindenkinek meg kell néznie.
Itt a link: BMW GINA

A városos videó is nagyon ott van, illetve ami utána következik az az igazán brutális. Totál riszpekt.

bmw_gina

Kollonád

Sunday, June 8th, 2008

Az “ember és az őt körülvevő tárgyi környezet” c. feladatunk kapcsán készítettem az alant látható elképzelést egy köztéri ivócsarnokra, ún. kollonádra. Elsősorban fővárosunk budai oldalára képezelném el az elhelyezését, egészen pontosan a rakparthoz közeli területekre (pl.: Tabán, Margit-híd budai hídfője, Clark Ádám-tér, Infopark stb).
Az ötlet alapját egyébként a budai oldal hihetetlen gazdagságú ásványvízforrásai adták.
A köztéri ivócsarnokoknak már az ókorban is nagy divatja volt, nemcsak funkcionalitásuk miatt (felüdülés, pihenés, friss tiszta víz élvezete) de közösségi térként is kiemelt szerepük volt a vásrosképben.
A Budán található keserű- és ásványvizeket manapság mégsem élvezhetik az itt élők csak úgy, “alanyi jogon” (üdítő kivételt képez a Gellért-téri kút), pedig véleményem szerint szükség és igény is lenne rá. A terv műszaki részleteivel nem untatnálak benneteket, de minden tekintetben átgondolt koncepcióról van szó.
Apróbb finomítások még folyamatban, eredmények hamarosan…

kollonád kút ivócsarnok bgj Czifra

kollonád kút ivócsarnok bgj Czifra

SHK

Saturday, June 7th, 2008

Íme egy újabb gyöngyszem, ami tegnap pattant ki az agyunkból…
… én pedig hirtelen felindulásból készítettem hozzá egy kis képet. :)
Amúgy az SHK nem jelent semmi csúnyát, mindössze egy része a mostani LFS-nek, állandóan változó tagszámmal. :P

SHK


My shuu

Tuesday, June 3rd, 2008

Sikerült elkészítenem a meglepit. Bár véleményem szerint nem lett igazán jó a render (sőt) és nem látszik rendesen néhány formai elem, de azér megosztom veletek. Az elképzelés onnan jött, hogy csak hosszas kutakodás után találtam cipőt magamnak és mivel a Tiszát igazán szeretem, hát gondoltam csinálok magamnak egyet, amiben szívesen koptatnám a Kármán és az Mg közötti aszfaltot. Mostanában hódít a tépőzáras cipellő, hát ez is hasonló módon működne. A “T” betű felső-oldalsó részén lenne a két kapcsolódási pont, de szerintem a képen ez jól felismerhető. A cipő formáján az eddigi modellek sajátosságai köszönnek vissza, az újdonság csupán a “bekötés” (betépőzárazás :)) lenne.

csanko's shuu

Chess Machines by Csanko

Monday, May 26th, 2008

Talán az egyik legelső 3ds max-os munkám, ami elfogadható szinten sikerült. Még anno 2004-2005 körül készült. Kizárólag a program elsajátítása érdekében szórakoztam vele és fektettem bele 15-20 óra munkát. Anyagozva is volt, még azelött, hogy a v-ray megváltotta volna a világomat. Akkoriban még jobban érdekelt a karakter modellezés és animáció. Ez mostanában sem hanyatlott, viszont ami időt a program használatával töltök az mind vagy házi, vagy munka. Szóval ezek után nem akarok max-ot látni 2 hétig :)

Bízom benne, hogy ebből a tervből (bár elég kezdetleges szinten áll, mint sok másik:S) is lesz még valami az idő múlásával.

csanko_chess_machines_01

csanko_chess_machines_02

csanko_chess_machines_03

csanko_chess_machines_04

PPolip / funkció nr.2

Monday, May 19th, 2008

Témaként a világítás maradt ugyan, de elkezdtem kombinálni. Pontosabban összehozni a nyitott és a zárt állapotban lévő (pohár)alakzatot. A lehetőség, hogy mindkét végén stabilan támaszkodjon világítás közben is; megmaradt. A zárt elemet elfordítva lehetne üzembe helyezni. Egyelőre nem korlátozom be, hogy falra rögzíthető legyen, meglátjuk, ilyen “szabad” állapotban mi sül ki még belőle.

bgj polipropilén  koncept lámpa izzó

bgj polipropilén  koncept lámpa izzó

PPolip / funkció nr.1

Monday, May 12th, 2008

Első elképzelés a témára: kombináltam az alakzatot a fénnyel; lett egy ilyen eredménye. Elindulok ebben az irányban, meglátjuk mi sül ki belőle. Tehát: folyt. köv. hamarosan…

bgj polipropilén  koncept lámpa izzó


bgj polipropilén  koncept lámpa izzó

ZEWA ocean

Sunday, May 11th, 2008

A Zewa WC történeti kiállítás és dizájn pályázat tavaly volt aktuális, aminek keretén belül 2 csoport tag is szerepelt, nem kevés sikerrel. Az alább látható koncepciót én követtem el (ava), de csapatunk másik tagja (bgj) szintén képviseltette magát, sőt, meg is nyerte a pályázat ezen kategóriáját.
Visszatérve a saját tervekhez, az alap elgondolás, egy itthoni sörözés alkalmával alakult ki, mikor is a pályázati anyagom aktuális állását egyik jó barátom kritizálni kezdte, és megjegyezte, hogy ha már viccet akarok csinálni, akkor halakon sz*rni példának okáért elég vicces lehet. Ezen felbuzdulva meg is született az új, és végleges pályázati anyag, a ZEWA OCEAN az óceán frissességével és megnyugtató hatásával idilli környezetet teremt az alsó fertály kinyilatkoztatásaihoz…

(várjuk a győztes pályamunka képeit is - BGJ!)

1024×768 - háttérkép letöltése

ava zewa ocean wc budi koncepció látványterv Kucsera Attila


ava zewa ocean wc budi koncepció látványterv Kucsera Attila


AVA - Nokia koncepció (2007)

Sunday, May 11th, 2008

AVA NOKIA koncept - mert megérdemlem

A telefon koncepció tavaly készült, a BME terméktervező szakán, formatervezés 3 tantárgy keretében.
Tervezte: AVA - Kucsera Attila
Konzulens: Károsi Zoltán


Szerény személyem már a kezdetek óta nokiával nyomul és jelenlegi telefonom, egy fekete 5140 i nagyon a szívemhez nőtt az elmúlt évek alatt. Az újonnan kihozott nokiák ezzel ellentétben nekem nem nyerték el a tetszésemet, így gondoltam egyet és megterveztem magamnak azt az ideális ütésálló nokia mobilt, melyre boldogan lecserélném mostani készülékemet.

Sajnos a sorozatgyártás még várat magára!

Ui: a jövőben lesz még ide kapcsolódó meglepetésem

ava nokia mobil telefon koncepció látványterv Kucsera Attila


ava nokia mobil telefon koncepció túlélő Kucsera Attila


  • remove fluid
  • citalopram tablets
  • cheap bentyl
  • fatigue muscle pain
  • pain medication online
  • normal blood pressure
  • dexamethasone therapy
  • overdose on valium
  • what causes high cholesterol
  • 10 mg xanax
  • levitra dosing
  • what weight loss pills work
  • immune supplements
  • adhd products
  • use of amoxicillin
  • new fda approved drugs
  • woman bladder problem
  • carisoprodol
  • best endurance supplements
  • skin care tips
  • ambien maximum dosage
  • increase women sex drive
  • diazepam children
  • lasix on line without a prescription
  • drugs for obesity
  • viagra generic drug
  • cialis advice
  • chronic pain drug
  • cholesterol medicine and blood sugar
  • fast fat loss
  • depression self help
  • viagra and buy
  • pain control long term care
  • dry skin treatment
  • kamagra online pharmacy
  • canada in levitra
  • male enhancement enhancement
  • scabies remedy
  • new obesity drug
  • cancer medicine
  • price kamagra
  • canada meds
  • womens health menopause
  • online citalopram
  • urinary tract infection treatments
  • skin cures
  • home remedies for allergies
  • generic cipro
  • effect of cholesterol medicine
  • increasing blood flow
  • klonopin anxiety
  • cialis herbal
  • chest pain symptoms
  • drugs no prescription
  • back pain medicine
  • pain remedies
  • prozac and wellbutrin
  • buy weight loss pill
  • tablet clomid
  • natural remedies to help vomiting
  • klonopin clonazepam
  • anti smoking websites
  • diet pills for women
  • drug list high blood pressure
  • gout cure
  • new hair loss remedies
  • asthma cough
  • nexium drug
  • spine pain relief
  • tramadol hcl 50
  • pet products discount
  • levitra coupon
  • mexico pet medicine
  • levitra fast delivery
  • migraine treatments
  • facts about xanax
  • symptoms of heart failure
  • ultram online cheap
  • congestive heart failure information
  • diet pills for weight loss
  • safe diet pill
  • no rx xanax
  • hair loss products that work
  • woman and viagra
  • new antibiotic drug
  • overseas viagra
  • natural breast enhancements
  • high blood pressure treatments
  • prescription drug prices
  • body building sites
  • aldactone medication
  • cheap generic kamagra
  • cheap online pharmacy tramadol
  • celebrex information
  • impotence herbs
  • order diovan
  • valium in pregnancy
  • buy tooth whitening products
  • cheap viagra generic
  • buspar zoloft
  • lipitor order
  • liver cancer treatment
  • buy Levitra Plus
  • zantac tablets
  • pharmacies south africa
  • parkinson's disease treatments
  • severe leg muscle pain
  • buy lorazepam without prescription
  • viagra oral sex
  • rating pain drugs
  • claritin online
  • help for constipation
  • drugs celexa
  • weight loss tablets
  • oral anti-biotics
  • treatment of insomnia
  • prozac withdrawal
  • diet medicine
  • buspar zoloft
  • recreational viagra
  • giving cats pills
  • treating high blood pressure
  • get klonopin
  • haldol medication
  • adhd drugs
  • remedies for diabetes
  • cymbalta canada
  • provera pregnancy
  • longer sex with viagra
  • medicine on line
  • order discount viagra
  • treatment of insomnia
  • clomid cycles
  • longer lasting condoms buy
  • how to treat flu
  • oral antidiabetic agents
  • viagra vs levitra
  • breast enlargement
  • pain meds with no prescriptions
  • list of anti depression drugs
  • herbal pain remedies
  • how to get big muscles
  • weight loss doctor
  • anti anxiety meds
  • diabetic impotence
  • blood purifications
  • generic prescription drugs
  • metronidazole dose
  • celebrex tablets
  • buy detox drug
  • shingles treatments
  • allegra dose
  • oral antidiabetic medications
  • generic depakote
  • new blood pressure drug
  • yeast infection remedy
  • cure for muscle spasms
  • insomnia disorder
  • generis cialis
  • buy viagra online australia
  • about soma
  • natural ways to reduce blood pressure
  • where can i buy phentermine online
  • claritin cheap
  • buy pain medication online
  • viagra or cialis
  • wellbutrin sr
  • safe diet pill
  • how to increase erection
  • on-line pharmacies
  • drugs online no prescription
  • azithromycin 250mg
  • diclofenac dosage
  • atenolol interaction
  • price kamagra
  • free xanax online
  • generics cialis
  • provera pregnancy
  • keppra generic
  • natural constipation cure
  • nexium generic
  • phentermine no prescription
  • more sperm
  • pet medicines mail
  • confidence hypnotherapy
  • prescription chlamydia
  • canada online drug stores
  • remove large age spot on face
  • generic uroxatral
  • drugs online
  • womens weight loss pills
  • female sex enhance
  • prescriptions pain killers without a prescription
  • wellbutrin sr
  • how body burns fat
  • safe weight loss
  • clomid no prescription
  • how to find ginseng
  • drugs used for high blood pressure
  • bentyl dosing