Arcoskodás 2008
Tuesday, July 22nd, 2008Hát mondhatni, mi idén is megtettük a tőlünk telhetőt, de megint nem jött össze bekerülni a kiállított munkák közé, így majd jövőre méginkább rágyúrunk de az elborult stílust nem hanyagoljuk.
A következőkben megosztom a nagyérdemű publikummal az idei megmérettetésre, de főleg saját szórakoztatásomra és társadalomkritikámra készült agyszüleményeimet, melyek óriásplakát témakörben öltöttek testet.
Az első kép egy tavaly hanyagolt ötlet továbbgondolása. Talán egy éve jött ki a női-formás, piros-fehér kóla azon reklámkampányával, ahol az üvegből színes vonalak, nyilak, érdekes formák masszája tört elő nagy nyomással. Ezt a kirobbanó dinamizmust, és a fentebb említett, nagy népszerűségnek örvendő, divat üdítőital arculati elemeit gyúrtam össze egy első ránézésre kissé gyomorforgató grafikává. Vegyes kritikákat kaptam rá.
Egy tanáromtól a tavalyi pályamunkáimmal kapcsolatban azt az építő jellegűnek mondható kritikát kaptam, hogy a grafikám nem azt mondta, amit mondani akartam vele és egy grafika akkor jó, ha érthető és nem félreérthető.
Én mégis jobban szeretem az elgondolkodtató dolgokat, persze a konkrét “arconcsapás” ellen sincsen kifogásom. Nem tartom tehát szükségesnek hogy megmagyarázzam a munkámat, jelentse mindenkinek azt amit meglát benne, de ez esetben mégis elemzem néhány szóban a következőket.
A koncepció lényege mint az a címből is kiolvasható az ocsmányság, piros ruhába öltöztetve. A fő mondanivalója talán az akart lenni, hogy a pénz, a pénzen vehető különféle “elit” cuccok, a drogok, és a folyamatos ön- és környezetpusztítás divatossága messze áll az igazi boldogságtól. Nem volt célom a plakáttal, hogy rámutassak a helyesre, hiszen ez is elég szubjektív, de célom volt kifejezni, hogy körülbelül hasonló a bennem kialakult társadalomképhez való hozzáállásom, mint a plakát főszereplőjének. Néha hányni tudnék!
A második pályamunka kissé-teljesen más indíttatású és stílusú. Tulajdonképpen egy enyhén romantikus, fantáziakép a bennünk rejlő érzelmekről, dolgokról ugy általában az élethez való hozzáállásról. A “nincs lehetetlen, csak tehetetlen” közhely átfogalmazása, saját agyszüleményem grafikai világába öltöztetve és elvont válasz, az idei főtéma, “hol a boldogság?” -kérdésére.
A lényeges mondanivaló nemis a képen látható végkifejlet, maga az ábrázolt állókép, hanem az azt megelőző cselekmény!
(Kis magyarázat; baloldal és jobboldal, esetünkben mindennemű politikai jelentést nélkülözve a két egymástól elszakított ingatag “sziget”, a férfi és nő egymásratalálása, a boldogság, egy igen kézenfekvő és közérthető formája, a szerelem beteljesülése, valamint az a folyamat, hogy a lehetőségeket felhasználva, némi áldozatot hozva, de magunk alakítjuk sorsunkat, legjobb tudásunk szerint.)
