Archive for the ‘pályázat’ Category

Szolgálati közlemény

Thursday, October 30th, 2008

Talán még emlékeztek páran egy nem túl régi postra, mely a parkolóautomatákhoz kapcsolódik. Nos, ma ismételten kaptam egy telefonhívást a nem tudom, hányadik kreatív cégtől, akik most átvették a stafétát az elődöktől, és bevállalták a lebonyolítást. Ismét győzködtek a tervek kivitelezését illetően, de én hajthatatlan maradtam.
A pályázat kiállításának legújabb időpontja november 20., és a Városháza-téren (Deák-tértől egy percre) lesz az esemény.
Zárójelben megjegyezném, ez a harmadik időpontváltoztatás.
Komoly.

New Era & Footasylum x Don’t Panic- Tervezz satykát!

Monday, October 6th, 2008

new era, footasylum, don't panic cap contest

A New Era híres pimp satyóiról. Ha baseball, szinte csak ők jöhetnek szóba. Tervezett már nekik Spike Lee, Danny Way, Travis Barker, Gym Class Heroes, Fat Joe, Dizzy Rascal, Jake Burton. A Footasylum jófajta sneakereket forgalmaz, a Don’t Panic-et pedig a jobb szórakozóhelyeken található papírtasakolt flyer / poszter / matrica-gyűjteményeikről ismerheted.

Most ők hárman összeálltak, és a fent említett hírességek mellé emelnék neved. A feladat egyszerű, tervezd meg a saját 59FIFTY sapkád, aztán szavazzanak rá elegen. A nyertes 12 saját példány büszke tulajdonosa lehet, valamint az Egyesült Királyság területén lévő New Era boltokban találkozhat viszont remekművével. Töltsd le a példa PDF-et, rajzolj rá, küldd be. A pályaművekre (FIGYELEM, gyenge mezőny!) itt lehet szavazni, beküldési határidő november 15-e.

Infók, példalap letöltése, formátumok, feltöltés itt.

Europe by designers | CALL FOR ENTRIES

Monday, October 6th, 2008

Europe by designers

Dizájnerek, illusztrátorok, fotósok, dizájnstűdiók, -csoportok, ügynökségek… örömmel várjuk innovatiív, kreatív, lenyűgöző, személyes és kísérleti munkáitokat az alábbi témakörben: “Európa: mit jelent számodra?” (”Europe: what does Europe mean to you?”).
Változatos, “szabadstílusú” munkákra számítanak, bármilyen vizuális médiummal.

A pályázat határideje 2008 december 31-e, a szilveszteri koccintás alkalmával van az utolsó lehetőség a SUBMIT gomb megnyomására. Érzéki:) A nevezés ingyenes.

További információ: http://www.europebydesigners.com

Megkésve

Wednesday, September 24th, 2008

Igen, ‘itt’ a szeptember, újra kellene indulni. A nyár fáradtságait ugyan ki nem pihenve, de kapásból egy már nem aktuális témával indítok. ARC. Idén neveztem először, nagy-nagy reményekkel. Volt terv is. Boldogság kevésbé, így a téma adott volt. A végeredmény kevéssé tükrözi eredeti elképzelésem, túl nagy fejszébe vágtam a fám.

ARC 2009 pályamunka Oláh András



A leadási határidő előtt egy órával jött egy kellemes sör társaságában az ötlet, a boldogság bezony (ez persze nem igaz!) alkoholos is lehet, eszembe is jutott jó öreg Matisz nagypapa. Második pályamunkám secpec készült, mégis jobban a szívemhez nőtt, mint az első, sokáig dédelgetett melankólikus Fordított világ.

ARC 2009 pályamunka Oláh András



Egyik sem került be, ami első indulásom után ám legyen :) De bántotta a csőröm, hogy a kikerült munkák közt még mindig akadt “wordös” egyszavas sablonos, ugyanakkor elhangzott, hogy rengeteg vacak érkezett be. Kirakni is sikerült. Jövőre is indulok, de csak saját magam szórakoztatásaképp. Végezetül egy érdekes cikk a pályázat hekkeléséről(?) a Kultplayen.

P!

Wednesday, July 30th, 2008

Az EME parkolóautomatákkal kapcsolatos pályázatának első köre lezajlott, kiválasztották azokat a terveket, amelyek a szeptember 5.-től kezdődő kiállításon részt vehetnek (Erzsébet-téri Gödör klub-ban lesz az esemény). Jómagam a térplasztika pályázaton indultam, és sikerült 3 olyan elképzelést kifundálnom, amelyet a zsűri érdemesnek tartott a kivitelezésre.

Tehát, ha a gyártással is minden jól megy, akkor Köbükivel személyesen is találkozhattok hamarosan. A képek közül sorrendben az első 3 változat kerül kivitelezésre.

Czifra András formabontó köbüki szatellit mókuskerék

Ez pedig a legelső elképzelésem a témára, csak időközben kiderült, hogy a jelenleg is városszerte látható automata-test kell, hogy képezze a koncepció alapját, ezért ezt az ötletet el sem küldtem.

parkolóautomata pályázat Czifra András

parkolóautomata pályázat Czifra András

parkolóautomata pályázat Czifra András

Sok érdekes pályamű született a kategóriában (térplasztika) de a grafikai munkák között is igen sok ötletes elgondolás akad.

Mazsolázzatok, szavazzatok itt.

Arcoskodás 2008

Tuesday, July 22nd, 2008

Hát mondhatni, mi idén is megtettük a tőlünk telhetőt, de megint nem jött össze bekerülni a kiállított munkák közé, így majd jövőre méginkább rágyúrunk de az elborult stílust nem hanyagoljuk.
A következőkben megosztom a nagyérdemű publikummal az idei megmérettetésre, de főleg saját szórakoztatásomra és társadalomkritikámra készült agyszüleményeimet, melyek óriásplakát témakörben öltöttek testet.

Az első kép egy tavaly hanyagolt ötlet továbbgondolása. Talán egy éve jött ki a női-formás, piros-fehér kóla azon reklámkampányával, ahol az üvegből színes vonalak, nyilak, érdekes formák masszája tört elő nagy nyomással. Ezt a kirobbanó dinamizmust, és a fentebb említett, nagy népszerűségnek örvendő, divat üdítőital arculati elemeit gyúrtam össze egy első ránézésre kissé gyomorforgató grafikává. Vegyes kritikákat kaptam rá.
Egy tanáromtól a tavalyi pályamunkáimmal kapcsolatban azt az építő jellegűnek mondható kritikát kaptam, hogy a grafikám nem azt mondta, amit mondani akartam vele és egy grafika akkor jó, ha érthető és nem félreérthető.
Én mégis jobban szeretem az elgondolkodtató dolgokat, persze a konkrét “arconcsapás” ellen sincsen kifogásom. Nem tartom tehát szükségesnek hogy megmagyarázzam a munkámat, jelentse mindenkinek azt amit meglát benne, de ez esetben mégis elemzem néhány szóban a következőket.

A koncepció lényege mint az a címből is kiolvasható az ocsmányság, piros ruhába öltöztetve. A fő mondanivalója talán az akart lenni, hogy a pénz, a pénzen vehető különféle “elit” cuccok, a drogok, és a folyamatos ön- és környezetpusztítás divatossága messze áll az igazi boldogságtól. Nem volt célom a plakáttal, hogy rámutassak a helyesre, hiszen ez is elég szubjektív, de célom volt kifejezni, hogy körülbelül hasonló a bennem kialakult társadalomképhez való hozzáállásom, mint a plakát főszereplőjének. Néha hányni tudnék!

arc plakát pályázat ava design grafika coca cola

A második pályamunka kissé-teljesen más indíttatású és stílusú. Tulajdonképpen egy enyhén romantikus, fantáziakép a bennünk rejlő érzelmekről, dolgokról ugy általában az élethez való hozzáállásról. A “nincs lehetetlen, csak tehetetlen” közhely átfogalmazása, saját agyszüleményem grafikai világába öltöztetve és elvont válasz, az idei főtéma, “hol a boldogság?” -kérdésére.

arc plakát pályázat ava design grafika boldogság romantika szerelem naplemente elvont

A lényeges mondanivaló nemis a képen látható végkifejlet, maga az ábrázolt állókép, hanem az azt megelőző cselekmény!
(Kis magyarázat; baloldal és jobboldal, esetünkben mindennemű politikai jelentést nélkülözve a két egymástól elszakított ingatag “sziget”, a férfi és nő egymásratalálása, a boldogság, egy igen kézenfekvő és közérthető formája, a szerelem beteljesülése, valamint az a folyamat, hogy a lehetőségeket felhasználva, némi áldozatot hozva, de magunk alakítjuk sorsunkat, legjobb tudásunk szerint.)

Valami zöld

Wednesday, July 2nd, 2008

Méghogy a nyár uborkaszezon lenne… Ezt cáfolandó, itt egy újabb pályázat, nem is akármilyen. A hallgatók számára (is) kiírt, nemzetközi megmérettetés középpontjában a hulladék, és a már el/felhasznált anyagok állnak. Cél, hogy olyan termék, tárgy, eszköz szülessen, mely nem csupán az újrafelhasználhatóság szükségét és fontosságát hirdeti, de egyszersmind újdonság erejű és időtálló is egyben. Határideje október 1.
Tehát, elő a szürkeállomány hátsó traktusaiba rejtett ötletekkel, járjanak azok a fogaskerekek, lássuk a világot mi is kicsit zöldben. A cél az lenne, hogy ne csak mi tegyünk így, és ne csak ilyen pályázatok idejére…

make some green competition


  • buy pills online
  • cat medication
  • cymbalta information
  • cheapest place to buy phentermine
  • online canadian pharmacy
  • generic viagra on line
  • eye pain
  • order on line medicine without prescriptions
  • hair loss disease
  • high blood pressure med online
  • leg pain
  • viagra online ordering
  • parasite medication
  • valium and xanax
  • parasite medications
  • online pharmacies with no prescription needed
  • lopressor drug
  • online cialis
  • causes erectile dysfunction
  • cialis cheapest online prices
  • us hiv treatment guidelines
  • otc claritin
  • sleep disorders medicine
  • high blood pressure cause
  • cheap cialis buy pharmacy online now
  • buy weight loss pill
  • diabetes control
  • help for arthritis
  • generic lasix
  • wellbutrin 150 xl
  • type 2 diabetes medications
  • weight loss during pregnancy
  • anti cholesterol drug
  • healthy immune system
  • online ativan
  • blood pressure high
  • herbs for impotence
  • small dog weight loss
  • colon parasites
  • buy veterinary medicines on line
  • buy detox drug
  • high blood pressure natural cures
  • free viagra samples before buying
  • amitriptyline uses
  • buy discount order osteo arthritis online
  • buy zocor
  • osteoporosis help
  • arthritis care
  • fast weight loss
  • discount weight loss pill
  • pain prescriptions online
  • dosage of valium
  • severe pain medication
  • anti-anxiety meds sleep disorder
  • voltaren 100mg
  • effective weight loss products
  • over the counter pain relieve
  • online antibiotics
  • discount pharmacy offers
  • order valtrex
  • type two diabetes medications
  • cheap 10mg cialis without a prescription
  • bust increase
  • epilepsy medications
  • bone loss treatment
  • breast cancer site
  • lowering blood pressure naturally
  • buy generic meds
  • free treatment for pets
  • canadian discount pharmacies
  • viagra online ordering
  • high blood pressures medications
  • advice care health pet uk
  • generic viagra lowest price
  • cheap diabetes drugs
  • approved canadian pharmacy
  • how to control premature ejaculation
  • natural pain cures
  • uk drug prices
  • weight loss challenge
  • bronchitis cure
  • chronic asthma
  • gout cure
  • where can i get pain medication
  • drug free high blood pressure help
  • high blood pressures medications
  • penis enlargement result
  • weight loss supplement program
  • high cholesterol meds
  • liver infection treatment
  • infection lung
  • cleaning a dogs ear
  • cancer drug
  • buy soma cheap online
  • relief of anxiety
  • viagra to canada
  • weight loss tips
  • best menopause help
  • weight loss drinks
  • zoloft drug
  • leg pain
  • order vermox tablets
  • cheap phentermine online
  • malaria cures
  • no prescription propecia
  • weight loss nutrition program
  • high blood pressure and the heart
  • cheap uroxatral
  • reduce blood clots
  • general health care
  • ketoconazole tablets
  • canada in levitra
  • discount skin care
  • cheapest tramadol
  • cures for high blood pressure
  • treatment of cancer
  • cheap retin a
  • chronic migraines
  • canada pharmacy drug perscription
  • medicines for blood clot
  • buy generic allergy medication
  • lanoxin generic
  • medicine to reduce heart rate
  • buy zyrtec
  • arthritis in back
  • cat medication
  • discount weight loss suppliments
  • treatment dementia
  • reduce cholesterol naturally
  • herbal antibiotic treatment
  • medication metformin
  • approved canadian pharmacy
  • celexa discount
  • treatment for aids
  • cytotec tablets
  • weight loss diet pill supplement
  • drug lipitor
  • stress relievers
  • quite smoking
  • dog eye health
  • medical skin care
  • the new flu
  • india online pharmacy
  • diarrhea children treatment
  • back pain products
  • viagra users
  • reducing cholesterol naturally
  • canada cialis generic
  • viagra price compare
  • help me stop smoking
  • side effects of celebrex
  • medicine on line
  • natural help sleeping
  • travellers diarrhea
  • women health
  • what is amoxicillin
  • insomnia children
  • cipro sale
  • heart attack
  • truth about diet pills
  • propecia without prescription
  • viagra sex domination
  • pet treats
  • ambien 10
  • safest pain med
  • natural pet health
  • chest muscle pain
  • ambien 10
  • pet supplies products
  • health care for woman
  • cheapest cialis generic
  • nexium effects
  • avapro 150mg
  • order aspirin
  • online meds
  • health support
  • buy cheap cialis online
  • generic name viagra
  • cheap online pharmacies
  • buspar online
  • itchy watery eyes allergies
  • effects of hoodia
  • prescription norvasc
  • buy diazepam
  • buy pain meds
  • home remedy skin care
  • side effects of celebrex
  • how to get big muscles
  • upper left abdominal pain
  • natural viagra products
  • what burns body fat
  • discount erectile dysfunction medication
  • cheap diet drugs
  • removing dark spots from face
  • stronger erections
  • online prescription pills
  • women's health
  • order buspar
  • buy cialis canada
  • immune system health