Archive for the ‘grafika’ Category

vizuális kommunikáció projekt - ‘ne pazarold a vizet’

Tuesday, October 21st, 2008

Az idei félévben Vizuális Kommunikáció tárgyból, szokás szerint, a környezetvédelem a téma. Ebből kifolyólag én a vizet választottam, mint témát, ezen belül is a víz takarékosság lesz a fő irányvonal. Nagy vonalakban annyi a lényeg, hogy tervezni kell egy (kis)arculatot a kampányoló háttérszervezetnek és egy reklámkampányt, aminek főbb részleteit ill. a grafikai arculatát kell megtervezni.

Az általam kreált szervezet a Farrane Anacail Foundation/Alapítvány lett, és első ötletemet láthatjátok a képen.

Erről csak annyit, hogy megpróbáltam víz-spórolós szövegeket beilleszteni a térképre, illetve a víz helyét egy kiszárad mederrel helyettesíteni. Mindezt úgy, hogy az ember úgy érezze egy valódi térképet néz.

(sajnos még csak angolul van, de hamarosan magyarosítom :) )

Farrane Anacail foundation / alapítvány - Save Water

HOT

Wednesday, September 24th, 2008

Akinek nem lenne ismerős Peter Jaworowski neve, feltétlen pótolja lemaradását és vessen egy pillantást munkáira. Az ő stílusát tükrözi abduzeedo egy tutorialja (van erre NEM béna magyar szó?). Ritkán követem őket végig photosoppal a kezemben, csak átrágni szoktam magam rajtuk, de ezt nem tudtam kihagyni. Mindig is érdekelt, hogyan lehet élethű tüzes hatásokat kelteni képeken, a bemutatott példa ráadásul szinte megszólal. Kicsit csalódtam, mikor az x-edik lépésnél kiderült, hogy fotóval manipulál, de utólag belegondolva ennek csak előnyei vannak. Már nem emlékszem, hogy jutottam a Magyar Népmesék madarának modernkori testvéréhez, de jól elszórakoztam közben.

firebird creation fcuk



És tudom Binsz, ígértem egy harmadik posztot is, de maradjon későbbre is alapon érlelem még :)

a NYÚL a legerősebb …

Friday, August 1st, 2008

Elég komoly kis, rövid, de nem kevésbé vicces Pixar animációra bukkantam, amit érdemes megnézni mindenkinek. A jó képességű bűvész és nyulacskájának kalandjáról szól. Megavisítás!

video link:
Presto

Egyébként nem tudom ismeritek-e a dolgot, a file2hd.com -ot, de egy elég hasznos cucc. Ha például Youtube-on, vagy máshol találtok egy videót ami nagyon tetszik, a böngészőből kikopizzátok a linket, és ezen a site-on Ctrl+V a kis rublikába. Így letölthetitek, sőt gyakran a jobb minőségű forrásfile is leszedhető

háttér (lánnyal)

Friday, June 27th, 2008

Még tavaly töltöttem le a kép hátterét a lángolókutyás közösségi oldaról, mert már akkor nagyon megtetszett. Azonban pár napja sikerült nekem is hozzátennem valamit, ami még saját magamnak is tetszett. De ezt az érzést ismerik azok, akik már terveztek valamit, esetleg többször vágtak neki egy témának. Ilyenkor az első pár sikertelen próbálkozás után föl szoktam adni egy kicsit, de idővel előkerülnek a jó darabok… :P

blog.lfs

Utaztató

Thursday, June 26th, 2008

Egy igen jó cimborámmal fogtunk össze a napokban, és egy másik igen jó cimborám számára készítettünk egy ütős válogatáslemezt, amolyan gerilla stílusban. Telepakoltuk olyan muzsikákkal, amire a magunkfajta nagy vehemenciával kezd el bólogatni és mosolyogni, ha alatta gurulnak a kerekek és a mélynyomók sem pihennek. Például ilyen darabok figyelnek a korongon. Alant pedig a borító látható.

budapest by night bgj coverart

vízszint és vízió

Wednesday, June 18th, 2008

2090, London. Az óceánok vízszintjének emelkedésének hatására a várost elöntik a hullámok. Íme néhány vízió és életkép arról, hogy milyen állapotok uralkodnának akkor, és hogyan alkalmazkodnának az emberek a megváltozott környezeti feltételekhez. Hangulatos, határozottan hangulatos.

London óceán

London óceán

London óceán

via dezeen

*****

Thursday, June 12th, 2008

Anno tiszteletem jeléül készítettem az NKS részére az alant látható CD borítót illetve lemez-grafikát, az Öt csillag c. albumukhoz.
A zene igazán rendben van, a szövegek nemkülönben. Ajánlom mindazok számára, akik kedvelik a hip-hop zene húsbavágó, ütős fajtáját.

nks öt csillag hip-hop bgj Czifra

Are you a digital artist?

Monday, June 9th, 2008

MTV Engine Room

Érzed magadban a jedit? Ütős mozgóképeid, animációid, grafikáid vannak? Az Engine Room egy új MTV (és HP szponzorált) sorozat, mely a világ minden táján látható lesz. 16 jelentkezőt válogatnak, akik 4 fős csapatokat alkotva bizonyíthatják tudásukat animációk, weboldalak, rövidfilmek, zenei mixek és másegyéb feladatokat kivitelezve az “Engine Room”-ban, New Yorkban…
A fődíj 400.000 USD plusz HP felszerelés. Not bad, not bad. Mától számítva 21 nap áll rendelkezésre nevezni egy ütős portfolióval. Akarsz híres lenni?

MTV ENGINE ROOM nevezés

SHK

Saturday, June 7th, 2008

Íme egy újabb gyöngyszem, ami tegnap pattant ki az agyunkból…
… én pedig hirtelen felindulásból készítettem hozzá egy kis képet. :)
Amúgy az SHK nem jelent semmi csúnyát, mindössze egy része a mostani LFS-nek, állandóan változó tagszámmal. :P

SHK


1000

Friday, June 6th, 2008

2007 karácsonyán a rászoruló gyermekek megsegítésére mindenki egy cipősdoboznyi ajándékot adhatott. A kecskeméti szervezők felkértek, hogy a köszönőlapjuk grafikáját készítsem el. Az ötletem az volt, hogy egy hideg, téli hangulatú lapot kapjon az adományozó, melynek a sarkán díszeleg egy kicsi doboz, jelképezve azt egyet, melyet ő adott. A lapot kinyitva viszont feltárul az az 1000 doboz, ami össze gyűlt a gyermekek részére. A képen 1000 véletlen színű doboz és szalag van, azonban nem látszik mind. Egy egyszerű scriptel színeztem és reaktorral rendeztem véglegesre, a szövegezés nem az én feladatom volt.

1000 cipősdoboz


szórólap



  • new diabetes drugs
  • drugs diet
  • ibuprofen
  • treatments for throat infection
  • cure for erectile dysfunction
  • pharmacy zoloft
  • age of anxiety
  • does viagra really work
  • acne medication online
  • strattera generic
  • ordering medications online
  • getting prozac
  • new cancer treatments
  • citalopram 20mg
  • diazepam vs clonazepam
  • burn the fat
  • reduce blood pressure naturally
  • snoring woman
  • soma 250mg
  • drugs for depression
  • anxiety cure
  • sensitive skin care product
  • wellbutrin cymbalta
  • spironolactone 25mg
  • gout cures
  • buy cialis where
  • zyban online from canada
  • buy super cialis
  • online pharmacy discount
  • natural antibiotics list
  • atarax generic
  • buy cheap congestive heart failure
  • loss of hair
  • weight loss stuff for free
  • do male enhancement pills work
  • anxiety drugs
  • cialis capsules 10
  • hepatitis c new treatment
  • alcoholism new treatment
  • acne buy care product skin
  • treatments for chest pain
  • about cialis
  • gout relief
  • can you prevent blood clots
  • high blood pressure medicines
  • male sex drive
  • accutane generic
  • cures for high blood pressure
  • pain medications generic side effects
  • diabetes blood sugar levels
  • proven weight loss pills
  • hair loss treatment prices
  • cat products
  • kamagra generic
  • gabapentin
  • home constipation relief
  • information on viagra
  • obesity diet help
  • buy viagra soft online
  • cancer care
  • blood cholesterol
  • prescription drugs
  • medicine without prescriptions
  • alcoholism new treatment
  • blood pressure monitoring
  • improve sleep
  • body building buy product
  • health product woman
  • muscle men
  • bronchitis cures
  • weight loss diet pill supplement
  • sarafem prozac
  • flu treatment alternative
  • preventing high blood pressure
  • how to boost immune system
  • rheumatoid arthritis medications
  • viagra free trial
  • top 10 diet pills
  • no prescription needed pharmacies
  • weight loss exercise tips
  • chronic blood clot
  • new diabetes medicine
  • diet and health products
  • recurrent urinary tract infection
  • viagra with xanax
  • buy 10 mg cialis
  • discount soma online
  • cheap zocor
  • antibiotics gonorrhea
  • remedy gout
  • chest muscle pain
  • parasite cleanser
  • new cancer treatments
  • buy diazepam online
  • online pharmacy carisoprodol
  • order prilosec
  • cheapest cialis generic
  • treating chlamydia
  • medication on line prescription
  • pain medicine online
  • best hangover remedy
  • best arthritis drug
  • new osteoporosis treatment
  • lower cholesterol diet
  • generic price viagra
  • antibiotic chlamydia
  • diet and weight loss product
  • cheapest diet pill
  • allergy treatment
  • drug high blood pressure
  • online pharmacies in the usa
  • cheap viagra order online
  • severe muscle pain
  • best hair loss treatment
  • on line drug store
  • online pharmacy discount
  • medication to stop smoking
  • order premarin
  • were to buy pills
  • healthy women's vitamins
  • buy all drugs
  • buy pain med
  • gonorrhea women symptoms
  • diuretic medication
  • what is zyprexa
  • canada pharmacy
  • drugs lower heart rate
  • new obesity treatments
  • tamiflu pregnancy
  • cymbalta medication
  • dry skin treatment
  • what are beta-blockers
  • loss of hair
  • cheapest place buy viagra online
  • drug carisoprodol
  • discount pet med
  • drugs for hypertension
  • information on weight loss supplement
  • drugs online
  • back pain muscle
  • online pain management
  • levitra online
  • internet drugs
  • buy cialis cheap
  • medications to reduce swelling
  • lamictal withdrawal
  • effects side viagra
  • bone health tips
  • discount online pharmacy
  • wellbutrin cost
  • new diet pills
  • antibiotics sideeffects
  • neurontin medication
  • natural remedy for weight loss
  • help with stop smoking
  • cialis 30mg
  • mexican drug stores
  • wellbutrin dosages
  • order aspirin
  • male stamina
  • online pharmacies weight loss
  • zantac dosing
  • lower blood pressure naturally
  • pet supplies products
  • high blood pressure
  • quit cigarettes
  • weight loss suppliments
  • breast growth
  • treatment for arthritis
  • new cat products
  • viagra superactive
  • type 2 diabetes medications
  • dog health tips
  • weight loss medicine
  • how to get generic cialis
  • swelling feet
  • buy cialis free shipping
  • us pharmacy
  • generic lasix
  • epilepsy treatment
  • herbal dietary pills
  • prozac prescription
  • beta blocker uses
  • drugs for alzheimer's
  • antibiotic overdose
  • nexium effects
  • antibiotics safe for dogs
  • buy soma cheap online
  • dog health help
  • the vitamin store
  • blood pressure medication names
  • levitra online
  • new cancer treatments
  • naprosyn dosage
  • prednisone online
  • coumadin information
  • effective weight loss products
  • buy dietary supplement
  • cheapest tramadol
  • anxiety symptoms treatments