Arcoskodás 2008

Hát mondhatni, mi idén is megtettük a tőlünk telhetőt, de megint nem jött össze bekerülni a kiállított munkák közé, így majd jövőre méginkább rágyúrunk de az elborult stílust nem hanyagoljuk.
A következőkben megosztom a nagyérdemű publikummal az idei megmérettetésre, de főleg saját szórakoztatásomra és társadalomkritikámra készült agyszüleményeimet, melyek óriásplakát témakörben öltöttek testet.

Az első kép egy tavaly hanyagolt ötlet továbbgondolása. Talán egy éve jött ki a női-formás, piros-fehér kóla azon reklámkampányával, ahol az üvegből színes vonalak, nyilak, érdekes formák masszája tört elő nagy nyomással. Ezt a kirobbanó dinamizmust, és a fentebb említett, nagy népszerűségnek örvendő, divat üdítőital arculati elemeit gyúrtam össze egy első ránézésre kissé gyomorforgató grafikává. Vegyes kritikákat kaptam rá.
Egy tanáromtól a tavalyi pályamunkáimmal kapcsolatban azt az építő jellegűnek mondható kritikát kaptam, hogy a grafikám nem azt mondta, amit mondani akartam vele és egy grafika akkor jó, ha érthető és nem félreérthető.
Én mégis jobban szeretem az elgondolkodtató dolgokat, persze a konkrét “arconcsapás” ellen sincsen kifogásom. Nem tartom tehát szükségesnek hogy megmagyarázzam a munkámat, jelentse mindenkinek azt amit meglát benne, de ez esetben mégis elemzem néhány szóban a következőket.

A koncepció lényege mint az a címből is kiolvasható az ocsmányság, piros ruhába öltöztetve. A fő mondanivalója talán az akart lenni, hogy a pénz, a pénzen vehető különféle “elit” cuccok, a drogok, és a folyamatos ön- és környezetpusztítás divatossága messze áll az igazi boldogságtól. Nem volt célom a plakáttal, hogy rámutassak a helyesre, hiszen ez is elég szubjektív, de célom volt kifejezni, hogy körülbelül hasonló a bennem kialakult társadalomképhez való hozzáállásom, mint a plakát főszereplőjének. Néha hányni tudnék!

arc plakát pályázat ava design grafika coca cola

A második pályamunka kissé-teljesen más indíttatású és stílusú. Tulajdonképpen egy enyhén romantikus, fantáziakép a bennünk rejlő érzelmekről, dolgokról ugy általában az élethez való hozzáállásról. A “nincs lehetetlen, csak tehetetlen” közhely átfogalmazása, saját agyszüleményem grafikai világába öltöztetve és elvont válasz, az idei főtéma, “hol a boldogság?” -kérdésére.

arc plakát pályázat ava design grafika boldogság romantika szerelem naplemente elvont

A lényeges mondanivaló nemis a képen látható végkifejlet, maga az ábrázolt állókép, hanem az azt megelőző cselekmény!
(Kis magyarázat; baloldal és jobboldal, esetünkben mindennemű politikai jelentést nélkülözve a két egymástól elszakított ingatag “sziget”, a férfi és nő egymásratalálása, a boldogság, egy igen kézenfekvő és közérthető formája, a szerelem beteljesülése, valamint az a folyamat, hogy a lehetőségeket felhasználva, némi áldozatot hozva, de magunk alakítjuk sorsunkat, legjobb tudásunk szerint.)

Tags: , ,

One Response to “Arcoskodás 2008”

  1. csanko Says:

    Nah, hogy egy kicsit kötözködjek: az ötletek sztem rendben vannak, viszont sztem tudsz te szebb rendereket is csinálni. Szinte biztos vagyok benne, hogy utolsó napos dolgok. Én mostanában inkább nem indultam el a pályázatokon mer tudtam, hogy nem leszek kész vele (persze voltak más befolyásoló tényezők is, pl: nyár, csajok, koli elött, koli alatt), továbbá magamnak nem fog megfelelni a munkám. Mostanában azzal szórakozom, hogy belefogok mindenbe amihez kedvem van, akár 1-1 órára. Úgy vagyok vele, hogy nem is érdekel ha nem lesz “kézzel” fogható eredménye, de legalább tanulok belőle (egyszer úgyis összejön). Szóval azt tanácsolnám, hogy találj ki vmit, ne “kötelező” dolgot (ne pályázat, ne oktatásos cucc) hanem amit magadnak akarsz megcsinálni, és nem gond ha fél év alatt lesz kész, vagy 1 év alatt, csak mindíg ugy ülj neki, hogy szeresd csinálni.

    Ez már igyis elég sok, ugyhogy nem is írok többet.

    UI: 1 kérdés: Ha a második képen a hátsó-középső “robbanás” jellegű dolog miatt a jobb oldali ernyőt eltolja, akkor a bal oldalon a fát miért szívja magához??? (remélem érthető a kérdés)

Leave a Reply


  • remove fluid
  • citalopram tablets
  • cheap bentyl
  • fatigue muscle pain
  • pain medication online
  • normal blood pressure
  • dexamethasone therapy
  • overdose on valium
  • what causes high cholesterol
  • 10 mg xanax
  • levitra dosing
  • what weight loss pills work
  • immune supplements
  • adhd products
  • use of amoxicillin
  • new fda approved drugs
  • woman bladder problem
  • carisoprodol
  • best endurance supplements
  • skin care tips
  • ambien maximum dosage
  • increase women sex drive
  • diazepam children
  • lasix on line without a prescription
  • drugs for obesity
  • viagra generic drug
  • cialis advice
  • chronic pain drug
  • cholesterol medicine and blood sugar
  • fast fat loss
  • depression self help
  • viagra and buy
  • pain control long term care
  • dry skin treatment
  • kamagra online pharmacy
  • canada in levitra
  • male enhancement enhancement
  • scabies remedy
  • new obesity drug
  • cancer medicine
  • price kamagra
  • canada meds
  • womens health menopause
  • online citalopram
  • urinary tract infection treatments
  • skin cures
  • home remedies for allergies
  • generic cipro
  • effect of cholesterol medicine
  • increasing blood flow
  • klonopin anxiety
  • cialis herbal
  • chest pain symptoms
  • drugs no prescription
  • back pain medicine
  • pain remedies
  • prozac and wellbutrin
  • buy weight loss pill
  • tablet clomid
  • natural remedies to help vomiting
  • klonopin clonazepam
  • anti smoking websites
  • diet pills for women
  • drug list high blood pressure
  • gout cure
  • new hair loss remedies
  • asthma cough
  • nexium drug
  • spine pain relief
  • tramadol hcl 50
  • pet products discount
  • levitra coupon
  • mexico pet medicine
  • levitra fast delivery
  • migraine treatments
  • facts about xanax
  • symptoms of heart failure
  • ultram online cheap
  • congestive heart failure information
  • diet pills for weight loss
  • safe diet pill
  • no rx xanax
  • hair loss products that work
  • woman and viagra
  • new antibiotic drug
  • overseas viagra
  • natural breast enhancements
  • high blood pressure treatments
  • prescription drug prices
  • body building sites
  • aldactone medication
  • cheap generic kamagra
  • cheap online pharmacy tramadol
  • celebrex information
  • impotence herbs
  • order diovan
  • valium in pregnancy
  • buy tooth whitening products
  • cheap viagra generic
  • buspar zoloft
  • lipitor order
  • liver cancer treatment
  • buy Levitra Plus
  • zantac tablets
  • pharmacies south africa
  • parkinson's disease treatments
  • severe leg muscle pain
  • buy lorazepam without prescription
  • viagra oral sex
  • rating pain drugs
  • claritin online
  • help for constipation
  • drugs celexa
  • weight loss tablets
  • oral anti-biotics
  • treatment of insomnia
  • prozac withdrawal
  • diet medicine
  • buspar zoloft
  • recreational viagra
  • giving cats pills
  • treating high blood pressure
  • get klonopin
  • haldol medication
  • adhd drugs
  • remedies for diabetes
  • cymbalta canada
  • provera pregnancy
  • longer sex with viagra
  • medicine on line
  • order discount viagra
  • treatment of insomnia
  • clomid cycles
  • longer lasting condoms buy
  • how to treat flu
  • oral antidiabetic agents
  • viagra vs levitra
  • breast enlargement
  • pain meds with no prescriptions
  • list of anti depression drugs
  • herbal pain remedies
  • how to get big muscles
  • weight loss doctor
  • anti anxiety meds
  • diabetic impotence
  • blood purifications
  • generic prescription drugs
  • metronidazole dose
  • celebrex tablets
  • buy detox drug
  • shingles treatments
  • allegra dose
  • oral antidiabetic medications
  • generic depakote
  • new blood pressure drug
  • yeast infection remedy
  • cure for muscle spasms
  • insomnia disorder
  • generis cialis
  • buy viagra online australia
  • about soma
  • natural ways to reduce blood pressure
  • where can i buy phentermine online
  • claritin cheap
  • buy pain medication online
  • viagra or cialis
  • wellbutrin sr
  • safe diet pill
  • how to increase erection
  • on-line pharmacies
  • drugs online no prescription
  • azithromycin 250mg
  • diclofenac dosage
  • atenolol interaction
  • price kamagra
  • free xanax online
  • generics cialis
  • provera pregnancy
  • keppra generic
  • natural constipation cure
  • nexium generic
  • phentermine no prescription
  • more sperm
  • pet medicines mail
  • confidence hypnotherapy
  • prescription chlamydia
  • canada online drug stores
  • remove large age spot on face
  • generic uroxatral
  • drugs online
  • womens weight loss pills
  • female sex enhance
  • prescriptions pain killers without a prescription
  • wellbutrin sr
  • how body burns fat
  • safe weight loss
  • clomid no prescription
  • how to find ginseng
  • drugs used for high blood pressure
  • bentyl dosing