A rézfánfütyülőjét….
Tegnap az esti órákban kis csapatunk néhány tagja is képviseltette magát a Merlin színházban rendezett Fütyülős
pályázat kiállításán és eredményhirdetésén. A kiállítás véleményem szerint szépen kivitelezett volt, és annak ellenére, hogy fejenként maximum 3 köbcentiméter friss oxigén állt rendelkezésre, érdemes volt végignézni a kiállított pályaműveket. Volt olyan alkotó, aki a matyómintát egy pendrive-ra helyezte, és annak egy síp kialakítást adott, de találkozhattunk itatós-kockázós-fütyülős társasjátékkal is.
9 óra felé eljött végre a várva-várt eredményhirdetés is. Ez volt számunkra az igazán érdekes, ava ugyanis szintén készített egy elképzelést a pályázatra. Nos, hiába vártunk annyit, kiderült ugyanis, hogy a mélyen tisztelt zsűri “cucc” kategóriában és “mütyür” kategóriában megtalálta a számukra kedves és ezáltal díjazott alkotásokat, viszont “kütyü” kategóriában nem (pedig azok közül egy tucatnyi munkát a kiállításon is közzétettek). Till Attila konferanszié elmondása alapján ugyanis a zsűrihez egymáshoz nem mérhető minőségű és ezáltal összehasonlíthatatlan pályaművek érkeztek ebben a kategóriában. (???) Először azt hittük, Attilánk viccel, de amikor belekezdett a “mütyür” díjazottjainak ismertetésébe, világossá vált, hogy ennek bizony a fele sem tréfa…A “cucc”-ok között a győztes az a pályázó volt, aki a matyómintát egy kukásmellényre álmodta, és ezt tálalta is.
Ez tehát azt jelenti, hogy a “mütyür” kategóriában beérkezett számos pályamű közül a zsűri egyetlen egy darabot sem méltatott arra sem, hogy egy “köszönöm”-et mondjanak érte, vagy egy erősebb kézfogással gratuláljanak a munkájukhoz…Felháborító. Ezek után az már csak mellékes, hogy a másik két kategóriában a előre meghatározott pénzdíjnál jóval magasabb összeg került kiosztásra. Elgondolkodtató.
Az eredményhirdetés után szerettünk volna leglább egy zsűritaggal beszélni, megtudni döntésük okát, de 20 perc várakozás után, a levegőtlenségtől s az értetlenségtől szédelegve elhagytuk a Merlint.
A győzteseknek és a pályázóknak ezúton mi is gratulálunk.
May 25th, 2008 at 8:28 pm
3 napig él az óvás lehetősége. én élnék vele. és azt sajnálom, hogy nem vonultunk ki hangosan…
May 26th, 2008 at 1:20 pm
Hazai pályázatok, ARC no comment…*
* Persze gondolom a kiírásban ott a kiscsillag, hogy bevédjék magukat.
May 27th, 2008 at 12:26 am
én meg nemigazán élek vele szerintem,.. nemér nekem annyit az egész hogy itt reklamáljak,.. az minősítse őket,.. és szerintem ugyis lenne kibúvójuk.
June 2nd, 2008 at 2:40 pm
Köszi a cikket!
Ha már ez egy ilyen kellemes kis lehúzós cikk, az én részemet is bele írhattátok volna.
Fütyülős…. Ááááááááááááááááááááááááááááá!
http://www.kulturpart.hu/index.php?menu=2&rov=100&alrov=101&cikk=3644
És elhihetitek hogy ez csak a felszín, sokkal több okom volt rá hogy visszautasítsam az ARC díját…
SZERELMES BUSÓ FOREVER!!! =D
Üdv,
RedAster
June 4th, 2008 at 12:12 pm
Sziasztok! Elolvastam, megnéztem, igazatok van, borzasztóan karcsú ez az egész. Más kérdés, hogy ki várt jobbat? Ha megnézzük az ARC-ot és a hozzájuk kapcsolódó projekteket, jól látható, hogy ez a cég nem kreatív csapat, hanem kommunikációs ügynökség. A vicces e-mail kiállítást nem minősíteném, évek óta nincs értelme kimenni az ARC-ra, mert ha szörfölök kicsit a gúglin, 5 perc alatt jobbak kerülnek elő, mint a teljes kiállított felhozatal. A cvakk is egy pr-akció volt, más kérdés, hogy nem tettek bele elég pénzt és energiát és ettől most mindenki csalódott. Nem a pr-rel van a gond, de a játék célja nem a design, hanem a fogyasztó közönség.
Más kérdés, és ezt most becsszóra nem bántásból írom, mert láttam érdekes dolgokat: ha én lennék a cvakk, SEMMIT sem díjaztam volna. A pályamunkák 99%-a nem alkalmas brand-építésre és a közönség figyelmének felkeltésére is csak nagyon szordínósan. Mi a gond? Túl bulváros volt a kiírás, vagy rosszul briefelték a kreatívokat? Kíváncsi lennék a véleményetekre…:)))
June 5th, 2008 at 11:44 am
Elgondolkodtató!
ARCot megtekintenem élőben 2-3 éve volt először lehetőségem. Akkor még tetszett, azóta egyre kevésbé. Nagyon elanyagiasodott, az, hogy a plakátok túlnyomó többsége céges reklám, ütött. Az sem tetszett, hogy a paintbrush-jellegű “tavaly jobb ötletem volt /ez a kiállítás évről-évre szarabb/…” plakátokból elég lett volna akár egy is.
Lehet, hogy érdektelenné vált az igazán ARCOK közt a nevezés, én életemben először és valószínűleg utoljára is bepróbálkozom és kíváncsian lesek.
A cvakkon meglepetésemre szolgált, hogy a leadott bemutatóanyagok nagy százaléka hellyel-közzel “rendbenvan” render volt. Ebben legalább haladunk:) A kukásmellény no komment. Értemén a poént, de ebben az esetben konkrétan nem.
És nem gondolták komolyan - a mellényből vonom a következtetést - már megérte nekik a felhajtás, a médiaszereplés, talán messzebbre nem is akartak menni. Beszéltük a srácokkal még helyben - nem, nem magyar-jellegű irigységfikázásból, csak józan paraszti ésszel gondolkodva - a díjazott társasjáték táblája rikítóan ronda, helykihasználása pocsék, apróbetűs szövegek támbnélnyi mezőkön, a bemutatószövege elírásokkal, szóismétlésekkel teli. Ezt szakértő zsűri nem hozza ki díjazottnak.
Mindezeket leszűrve - bulváros, minéltöbbenbeszélnekrólaannáljobb-valójában-nem-is-igazi-verseny lehetett a cél, sajnos.
És köszi a kommentet!